Gyula

I’ve been editing short videos for a client and uploading them to YouTube so that I don’t have to burn a DVD for each iteration. After finishing a near-final cut…

Client: This is a disaster! The audio is echoing!

I double-check both the original and the uploaded version. Both are fine.

Me: I’m not sure why that could be. All the audio files are on one channel with no duplicates. Let me re-render/upload and see if it was just a simple computer glitch.

I send the new cut.

Client: The audio keeps repeating! And it doesn’t stop when I hit pause! It just cuts the echo out.

Me: Wait a second, are you double-clicking?

Client: What does that have to do with anything?

Me: I mean, are you double-clicking and opening up the page more than once? That would cause it to “echo.”

Client: Forget it, I fixed the problem. 

(A customer comes in, looking a little tired. I’m stacking shelves.)

Customer: “Hi, I need some vanilla Häagen-Dazs. Where are your freezers?”

Me: “They’re over here, but I’m afraid I think we’re out of Häagen-Dazs. We have our own brand vanilla.”

(He gives me a look like he’s going to cry.)

Customer: “I’m really sorry. It has to be Häagen-Dazs. It has to be vanilla.” *voice cracking* “Do you know where I could get some?”

(I promised to go and check the store room as he genuinely looked like he was about to burst into tears and I thought maybe he wasn’t very well. Luckily, we had a couple left that hadn’t been brought out. I brought it back and handed it to him. He looks at it like it’s magical, breathes a huge sigh of relief, and heads to the check out. He picks up a mini chocolate cake on the way and I see him talk to my colleague behind the counter. After he’s gone, she comes over to me and hands me the cake.)

Coworker: “That guy just said this is for you. He said he’s going home to his eight-month pregnant monster wife and because of you he’s not going to be murdered tonight.”

Ez a folyamatábra segít eldönteni. Kattintva nagyobb.

© human for Sorozatjunkie, 2014. | Permalink | 11 hozzászólás | Hasonló témát olvasnál? Nézegesd a kategóriát(kat) amibe ez az írás tartozik: fun.

(Having asked for ID for two members of a family’s table and them not having any, the two young people buy cokes. However, not long afterwards I see them drinking cocktails purchased by the father.)

Me: “Excuse me, guys, but as I said at the bar I’m afraid I can’t let you two drink alcohol since you don’t have your ID with you.”

Father: “Yeah, but I bought them. So, it’s fine.”

Me: “I’m sorry, we can’t let anyone without ID drink alcohol. I need you to return those drinks or I’ll have to ask you to leave.”

Father: “You let them drink their drinks or I’m calling the police. You’ll get fired and you’ll end up arrested.”

Me: “You want to phone the police, to arrest me, because you supplied alcohol to a child?”

Father: “… We’ll leave.”

Related:
A Minor Mistake, Part 2
A Minor Mistake

Me: “Thank you for calling [Store]. How can I help you?”

Customer: “Hi. I’m looking for a specific game for my son and want to know if you have it there.”

Me: “I can certainly check that for you, sir. What’s the name of the game?”

Customer: “John Dark.”

(I look it up under both ‘John’ and ‘Dark,’ but nothing comes up.)

Me: “I’m sorry. I can’t seem to find a game by that name in my system here. Are you sure that’s the name of the game?”

Customer: “Yeah, I’m 100% sure. It’s for his PSP.”

(At the mention of the PSP, I realize which game he’s talking about, and find it rather quickly.)

Me: “Ah, I see. The name of the game is actually Jeanne d’Arc, and yes, we do have—”

Customer: “No, that’s not the name of it. It’s John Dark.”

Me: “I mean no offense by this, but I understand that it may be a little hard to pronounce. It’s Jeanne d’Arc. It’s actually French for ‘Joan of Arc.’”

Customer: “But my son doesn’t speak French!”

Me: “Oh, I’m sorry. I didn’t mean to imply that you need to know French to play the game. It’s all in English; only the title is French.”

Customer: “But my son doesn’t speak French! And it’s John Dark!” *hangs up*

(I think that’s the end of it, but a little later that day, a man comes into the store and makes a beeline for the PSP rack, and finds the game.)

Customer: “I want to by this game here, John Dark.”

(I decide not to correct him, thinking there’s no reasoning with him, hoping I can just get him checked out quickly. As I’m getting the game, he comments.)

Customer: “Yeah, I called earlier and one of your guys lied to me about this game.”

Me: “Oh, I’m so sorry about that, sir. What did he say?”

Customer: “He said that you have to speak French to play this game! But my son said you don’t have to speak French! And he doesn’t even speak French!”

Me: “I deeply apologize for that, sir. I can assure you that you don’t need to understand French to play this game.”

Customer: “Good. I’m glad I was able to find this John Dark game for my son!”

(A regular customer of mine is nearby, and can’t stand hearing this guy talk.)

Regular: “No offense, dude, but it’s called Jeanne d’Arc. I don’t even know French but I can still tell that that’s French for ‘Joan of Arc.’”

Customer: “BUT MY SON DOESN’T SPEAK FRENCH!”

Today’s dish is really just a math lesson.

How many squares must you cut into this loaf of bread in order to feed two people appropriately? Answer: not enough.

How many calories does this bread even have if you just stand over the oven and eat it while it’s piping hot and oh who the heck cares if you burned your hands to smithereens. Answer: none. no calories. They only count if you’re sitting down.

How many minutes does this bread last if you make it for a few people or maybe even just, uh, yourself? Answer: no minutes.

I swear there’s an actual snack under all that cheese. Maybe.

It all started with this cheddar tailgaiting bread from a few years ago.

AND! This is another spinoff of that ridiculous white pizza dip I shared two summers ago – yes, the dip that four of us ate in a matter of minutes. The flavor combo is just SO good.

First comes fabulous bread – I say sourdough but do what you want.

Next comes parmesan garlic thyme butter. Yes. PARMESAN GARLIC THYME BUTTER. As in b-u-t-t-e-r. Butter.

I almost drank it.

Instead, I drizzled it every bread crevice I could find. So I could later eat it.

Then comes sun dried tomatoes. I didn’t do regular cherry tomatoes because I was afraid their water content, even when roasted, would make the bread soggy. We can’t be having that. So sun dried it was… chopped into itty bitty pieces. Oh my.

Then comes the cheese. Oh the cheese. PILES of cheese. Stuck in the cracks, blanketing the top, bubbling down the sides. However much you think you need… double it. That’s my motto from now on.

So you know what? I tried this bread two ways. I tried it this way – the easy way out. The trashy go-to-the-store-and-buy-a-loaf-of-bread-and-slice-it-and-have-the-audacity-to-call-it-a-recipe way.

BUT. I also tried it this way. Last week I made my own dough, just like with this cheesy pull apart bread. I rolled it, cut, stuffed the cheese and butter and goodness deep inside. Baked it. It just… wasn’t that great. Actually, it was a fail. You will see it come December. I was super disappointed. Too doughy. But then I was all… what if… ?

A big fat crunchy, already-made loaf will do the trick. It just works.

So yeah. THAT. ^^^^^^

P.S. I will fight you to the death for that burnt bubbly cheese.

is this real life?

©How Sweet It Is.

I was working as a full-time video editor for a production company. My boss tells me a client wants a high quality high-definition (HD) file of an older video they had made. Considering many projects were shot in HD but delivered in standard definition (SD), I didn’t think that would be a problem. I dig the old files up from the depths of the server, only to realize the video was shot in SD on digital video (DV).

Me: This is not gonna work.

Boss: They want the file today, why are you wasting time?

Me: No, it’s not going to work! The video was shot in SD. Sure, I can convert it into HD, but the quality will be terrible.

Boss: Then why was it shot in SD when the client wants it in HD? You should have considered that.

Me: Sir, the video was shot three years ago. I started work here four weeks ago.

Boss: Well, then, who’s the more experienced - you or me?

Client:  I have the photo for the advertisement you’re working on, but I think you should flip it. Is that possible?  

The photo featured the backs of three people sitting at a bar.

Me:  That shouldn’t be a problem, it’ll just be mirrored.

Client:  No, can you not flip it so we can see their faces?

An image from the future past.

(via via @stevenf)

dynamite with a laser beam

Le site Kind Of Normal a imaginé des infographies amusantes appelées « TruthFacts » qui livrent des petites vérités sur notre quotidien, notre époque (digitale) et nos diverses habitudes ; des anecdotes dans lesquelles tout le monde peut se reconnaitre. Une sélection des différentes infographies est disponible dans la suite.

Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy két nagy márka összefog, és együtt csinálnak egy szuper reklámot. Ez történt most a Pókember 2 és az Evian közreműködésével. Az Evian szerette volna folytatni emblematikussá vált kampányát, amiben a víz mindenkit megfiatalító hatását mutatták be úgy, hogy felnőttek kisgyerekekké változtak. Először a a görkorcsolyás cikuságbombát dobták le, aztán következett a tükörben táncolós húzásuk. A mostani is erre a koncepcióra épül, csak épp most Pókember lepődik meg saját gyerek hasonmásán. A jó hangulatú, vicces reklám szerintem kifejezetten szerethetőre sikeredett, bár lehet, hogy ehhez a gyerekkoromból származó pókembermániám is hibás. Egészségetekre!

 A korábbi Evian szpotok a tovább után:

[...] Bővebben!

The next time you grab the toolbox for a quick home improvement project, forget boring old flat or Phillips head screws, these happiness-inducing screws are guaranteed to put a smile on your load bearing beam. Screw :) is a collaborative project between Japanese designer Yuma Kano and a screw factory called Komuro Seisakusho in East Osaka, Japan. Kano began thinking about the potential to infuse emotion into small, ubiquitous objects like screws, the design of which has rarely changed since its invention. Of course smiley face screws aren’t meant as a replacement for more standard designs, but would make a fun detail for smaller projects or areas where a screw might be more visible. You can see much more over on his website. (via NOTCOT, Designboom)

Clients. People dealt with daily by designers in order to put food on their tables. People that make the World go round. People who are always…(Insert word here). Jonathan Quintin from Bristol in the United Kingdom has created a poster collection accurately describing what a client is to a designer. Well, sometimes…Haha. These posters really speak for themselves so I’m not going to be saying too much about them further, except that you have to see them yourself.

THE CLIENT IS ALWAYS…

Hope you enjoyed it as much as I did. Do you have any stories or quotes to share that you get from clients or have gotten?

You’d think that a carrot is a carrot is a carrot, but that’s just not the case – some carrots are just carrots, and others are also intergalactic superheroes. And we’ve got a series of amazing fruits and vegetables here to prove it.

In truth, there is quite a variety of reasons for which a fruit or vegetable can grow into weird shapes. The most common is damage/scar tissue. If some part of the fruit or vegetable is scarred, especially during its earliest growing stages, this can slow the growth in that area and cause it to deform the rest of the plant. In the case of root vegetables, inconsistent soil fertilization can also cause strange growth – carrots, for example, can branch out and grow arms into surrounding pockets of manure.

Fruits can often be forced to grow into certain desired shapes, although no artificially shaped fruits are shown here. By enclosing them into glass forms, tree and vine fruits can be forced to grow into squares, stars, hearts or any other form. Some farmers even grow pears that look like Buddha!

A Sophisticated Radish

Source: reddit

StrawBEARy

Source: imgur

Toy Story’s Buzz Lightyear As A Carrot

Source: metro.co.uk

A Duck-Shaped Tomato

Image credits: Rick

 A Happy Eggplant That Wants To Hug You

Image credits: MelButts22

A Radish And A Carrot Taking A Bath

Source: planetivy.com

A Goose-Shaped Gourd

Source: uyirvani.com

An Evil Tomato

Image credits: unknown

A Bear-Shaped Potato

Image credits: Geoff Robinson

A Long-Nosed Eggplant

Image credits: unknown

A Duck-Shaped Gourd

Source: quecanteo.com

Terrified Peppers

Source: imgur

A Rabbit-Shaped Tomato

Image credits: unknown

A Running Radish

Source: planetivy.com

A Long-Faced Eggplant

Source: imgur

P.S. We always try our best to credit each and every photographer, but sometimes it’s impossible to track some of them. Please contact us if you know the missing authors.

15 Funny-Shaped Fruits And Vegetables That Forgot How To Be Plants originally appeared on Bored Panda on March 6, 2014.

Char Siew Pork

Hetekkel az első utunk előtt mindenféléket megbeszéltünk kollégáimmal, és elterveztünk nagy sétákat Helsinkiben, borozást, meglátogatni az iskolát és oktatóinkat, az egyenruha boltot, a plázát… a lelkesedés akkor is tartott még, amikor a szobáinkba besorakoztunk – pontosabban ugye, én a recepcióssal ügettem fel közös program gyanánt, hogy villámgyorsan le is vetkezhessek, amint erről a korábbiakban beszámoltam. Amikor Adam elfutott az egyenruhámmal a mosodába, és becsukhattam magam mögött az ajtót, azonnal kiszúrtam a hatalmas kétszemélyes fürdőkádat az üvegfalú, padlómelegített fürdőben. Ennél ellenállhatatlanabb vágyat a fürdésre nagyon rég éreztem. És ha már úgyis öltözékem híján voltam, nemsokára a vízben áztatva kaptam magam.

-          Nem félóra… legyen egy óra, jó?… Hadd fürödjek egy jót! – kértem Eduardót, hogy a csavargásokat valamelyest halasszuk még el.

Persze, a habos-szagos fürdő után az egész szobát szinte betöltő franciaágy villantott rám kacéran, és már nyúltam is a telefonomért, hogy újabb haladékot kérjek kollégáimtól. De Eduardo üzenete már ott volt: „Meghalok, ha most nem alszom egy órácskát. Beszéljünk utána, rendben?…”

És hát, rendben volt. Az órácskákból lassan szépen ránk esteledett, és engem is csak a halk kopogás ébresztett:

-          Szobaszervíz!

Az egyenruhám érkezett meg frissen vasaltan. Lényegében tehát az történt, hogy a mindenféle terveink ellenére, az egész napot kiegyensúlyozottan mindhárman átaludtuk, mint a medve a telet. Ettől nem volt lelkiismeret-furdalásunk, csak rettenetesen éhesek voltunk. Arra azonban késő volt, hogy kimenjünk a városba, ezért elhatároztuk, hogy a szálloda éttermét vesszük majd igénybe, hisz amúgy is kedvezményeink vannak. Hogy a Hilton melyik világbéli lényeknek szabja meg árait, nem tudjuk, de restelltünk már elfutni, amikor az étlapot átböngésztük, főleg, hogy Patrick, a pincér már készen is állt felvenni a rendelést.

Újabb alváshullámnak adtuk át magunkat a vacsora és a bor után, illetve az után, hogy Eduardo eltörte a kecses nyakú  borospoharat. Csak amiatt aggódtunk, hogy ha majd ledolgoztatja Patrick vele az árát a konyhán, lehet, hogy itt kell hagynunk másnapra is, és nem tud velünk visszarepülni majd. De Patrick a hotelhez illő eleganciával legyintett a pohárra:

-          Szeretett vendégeink mindig nagy előszeretettel tördelik a poharainkat, megjegyzem, ön a szerencsésebbik eset, ugyanis azt a drága chardonnayt előtte megitta. Azért nagy kár lett volna, uram!

Mint kiderült, Eduardo kizárta magát, velem szemben abban a szerencsés helyzetben volt ebben a vonatkozásban is, hogy ő nem alsónadrágban került ajtón kívülre, így gondtalanul libeghetett le a recepcióra pótkulcsért. Francóval mi akkor hagytuk ott végérvenyesen a folyosón kollégánkat, amikor valamiért kijött a szobájából, és másodszorra is kizárta magát…

Bár nem feledhetem ki a felsorolásból az újabb fürdőt sem, ugyanis annyira vonzott a kád, hogy lefekvés előtt és felkelés után is beáztattam magam egy illatos fürdőbe. Megtárgyaltam magammal, hogy ez a heti egy nap Európában nekem a szabályzat szerint a pihenés, a kényeztetés ideje, ehhez tartom, tehát, magam. Valahogy ez nem is esett nehezemre…

Alig kapaszkodtam ki a fürdőkádból reggel, amikor sivalkodásra lettem figyelmes a szomszéd szobából. Tudtam, a finnek, a svédek és norvégok távolról sem ilyen heves vérmérsékletűek, és meglehetősen távol esnék tőlük mindenféle ilyen megnyilvánulás. És helyénvaló volt a gondolatmenetem, mert a sivalkodó hang kisvártatva felfedte tulajdonosát. Aki se nem finn, se nem svéd, hanem olasz: Francescánk volt, aki a reggeli géppel érkezett csapatával, amit Tatjána és Lucille alkotott. Némi „Ciao, bello és bella!” után szedelőzködnünk kellett, és a visszaútra készülni. Igaz, a kád még egy pillanatra rámkacsintott, nem vállalhattam mégegy fürdőt.

Francóval ezúttal a turista osztályra osztottak bennünket és Eduardo tartotta a frontot az első osztály csapatában. Teltház ellenére sem tűnt különösebben megerőltetőnek a járat, és annál nagyobb kihívás sem ért sokáig, mint hogy egy úriembernek az üléskarfába szorult távirányítóját egy étkező késsel kiszabadítsam.

-          A keletiesen elkészített sertéspecsenyét tettem neked félre az első osztályról – mutatta a konyhán szolgálatos kolléganőm, amikor az ebédidőnk elérkezett, és Francoval lekucorodtunk a vészkijárat mellé.

-          Hosszú útunk lesz, így  a pihenőnk is hosszabb, mindenki másfél órát alhat ebéd után szólt aznapi főnökünk, Paula és vizsgajáratunk utolsó szakaszának instruktora, Andrea pedig hozzátette, hogy ebéd után a vámmentes árukkal vonuljunk fel, és aztán ki-ki mehet beosztása szerint a hálóba.

-          Érdekesek ezek a fekete magvak a rizsen, olyan, mintha szezámmagvak lennének – elegyedtem társalgásba Pirjoval, a konyhás lánnyal. Épp hozzá akartam tenni, hogy mennyire félnem kell utóbb a szezámtól az allergiás rohamaim miatt, az egyetlen dolog, ami heves allergiát vált ki belőlem, de Pirjo csendesen majszolva egy muffint megelőzött:

-          Mert azok éppen szezámmagvak. Sőt, a disznóhús is szezámolajban volt pácolva…

Azonnal abbahagytam az evést, és odasúgtam Franconak, vigyázzon rám, ha elkezdenék dagadni. Nem kvántuk egyikünknek sem, hogy éppen a vizsgajáraton kerüljünk felírásra allergiaroham miatt, hiszen vész esetén akár kényszerleszálláshoz is vezethet egy allergiaroham, ezért a legkisebb jelére is mindenkinek jelentéseket kell róla írni, ami később kellemetlenségekkel járhatna. Mivel zsebeink be vannak varrva, a mindig magamnál hordott gyógyszereim most a repülőgép közepén egy szekrény mélyén a táskámban lapultak. Akkorra azonban már odaért kolléganőm a Duty Free áruval, és munkához kellett látnunk. Lassan haladtunk előről hátrafelé, és én csak reménykedtem, hogy ma nem lesz senki sem vásárlós kedvében, hanem simán elérünk a középső részhez, ahol a szekrényeink vannak. Franco a párhuzamos sorból figyelt, de nem is kellett mondania, éreztem, hogy a fülem mögött a mirígyek elkezdtek kidagadni. Velem szemben a kollegina egy gyűrűt próbált eladni, és az utas hajlott is rá, csak épp a megfelelő méretet keresték a dobozok közt. Mivel én a kocsi túloldalán voltam, nem tudtam semmiképp átjutni a szekrényhez, és Franco is ugyanebben a helyzetben volt a másik soron. Tudtam, hogy pár perc alatt kínos helyzet alakulhat ki, éppen ezért hálásan sóhajtottam fel, amikor a férfi végülis megtalálta a megfelelő méretet a gyűrűs dobozban, én pedig az antihisztamint a táskámban. A korábbról ottmaradt ásványvizemmel lenyeltem, s mintha mi sem történt volna, vonultam kolléganőm nyomdokában, és készen álltam immár mindent eladni, még salmiakkit is és appelsiinit.

-          Bevetted? – súgta Franco, amikor a gép végébe értünk.

-          Be… Csak tudod, most mi következik? Ájulás szerű álmosság, és hogy legalább két liter vizet be kell nyakalnom, hogy mihamarabb távozzon belőlem az allergén cucc. Utóbbira könnyű volt a megoldás, és az előttünk álló másfél óra csendes pihenő pedig az alvásra is. Noha lenyeltem a két liter vizet, egy palackot magammal is levittem a hálóba.

Na, ezt el kell mesélnem… A hálónk lényegében egy mobil bunker mindennel felszerelve, ami a pihenéshez, alváshoz szükséges, na meg persze, a repülésbiztonsági előírásokhoz. Ezek roppant kényelmes emeletes ágyak. Ha az ember már sikeresen felkínlódta magát rá. Azért mondom ezt így, mert egy magamfajta nagy embernek a felső ágyra sem egyszerű bejutni. Olyasmi , mint egy kis odú, ami belül tágas, mint a Nyuszié, de Micimackó mégis beszorult a kijáratba. Szóval nagyon precízen kell helyezkedni ahhoz, hogy az ember elegánsan becsusszanjon a kényelmes helyére. Feltéve, ha nem akar ott beékelődve ragadni, és lábait pedig ruhaszártónak használják… Néhányan már nyugovóra tértek alul is, felül is, és noha behúzhatja mindenki a maga függönyét, úgy illik, hogy az ember sötétben, csendben és minél kevesebbet járkáljon. Levettem a cipőmet és a mellényt, vállfa, szekrény, minden, majd egy jólirányzott mozdulattal felkapaszkodtam, és sikeresen begördültem az ágyamra. Ott ügyesen kicsomagoltam az ágyneműt, magam mellé helyeztem a vizes palackot, bekapcsoltam a szellőzést, és kellemes ernyedtség lett rajtam úrrá. Úgy éreztem, másnapig is el tudnék itt most aludni, de a másfél óra is istenien hangzott.

Ebben a pillanatban, mintha villámütés ért volna. A mellém helyezett vizespalack, a szellőző hűvös levegője, az imént elfogyasztott nagy mennyiségű víz együttesen olyan szúrós feszültséggel nyomta meg az illetékes belső szerveimet, hogy ha azonnal nem jutok illemhelyre, akkor mindannyian bajban leszünk. Pisilnem kellett, és ez távolról sem olyan egyszerű abban a helyzetben, mintha otthon lennénk a hálóban… A bunker kijárata az utastér kellős közepén van. Az utasok előtt nem hogy rendetlenül, cipő nélkül vagy alulöltözötten nem mutatkozhatunk, de még mellény nélkül sem. Magamat is meglepő gyorsasággal ugrottam le az emeleti ágyról, nyitottam a gardróbot, kerestem ki a sötétben az én cipőmet – érdekes lehett volna, ha valaki másé kerül a lábamra… – és a mellényt, és futottam is felfelé a szűk lépcsőkön. Tudtam, ha feljutok, a mosdó nincs messze, minden rendben lesz, imádkoztam, ne legyen foglalt. Azzal azonban nem számoltam, hogy egy utas megfogja a karomat, és odasúgja:

-          Hozna nekem egy narancslevet…?

Amikor visszakerültem a hálóba, lábujjhegyen osontam vissza a gardróbhoz, ruha le, cipő le, én fel, hopp, és alszik… El kell kezdenem tanulmányoznom majd a veseműködést, hogy jobban megértsem, ilyenkor miért nem egyszerre választja ki a salakanyagot, s mindent, aminek távoznia kell. A jelek szerint a megivott víz nem jött ki maradéktalanul. Noha dagadni nem dagadtam tovább, a belső rendszerem pár percen belül ismét jelzett, hogy futnom kell.

Ugrás le az emeleti ágyról. Gardrób, cipő, mellény, nyakkendő, futás, lépcső… Ment ez már, mint a karikacsapás. Huszonöt éve voltam katona, de akkori tisztjeim most is büszkék lennének rám, olyan iramban jutottam fel a fedélzetre. Restelltem volna visszatérni a hálóba ezek után, így – miután rendbe szedtem magam, visszamentem dolgozni.

-          Még alhattál volna… – fogadtak az ügyeletes kollégák.

-          Áh, én ilyen lelkiismeretes vagyok!…

Best possible way to announce a baby. [x]

A poster on Reddit asks: What are two events that took place in the same time in history but don't seem like they would have? A few of my favorite answers (from this thread and a previous one):

When pilgrims were landing on Plymouth Rock, you could already visit what is now Santa Fe, New Mexico to stay at a hotel, eat at a restaurant and buy Native American silver.

Prisoners began to arrive to Auschwitz a few days after McDonald's was founded.

The first wagon train of the Oregon Trail heads out the same year the fax machine is invented.

Nintendo was founded in 1888. Jack the Ripper was on the loose in 1888.

1912 saw the maiden voyage of the Titanic as well as the birth of vitamins, x-ray crystallography, and MDMA.

1971: The year in which America drove a lunar buggy on the moon and Switzerland gave women the vote.

NASA's Gemini program was winding down at the same time as plate tectonics, as we know it today, was becoming refined and accepted by the scientific community.

Spain was still a fascist dictatorship when Microsoft was founded.

There were no classes in calculus in Harvard's curriculum for the first few years because calculus hadn't been discovered yet.

Two empires [Roman & Ottoman] spanned the entire gap from Jesus to Babe Ruth.

When the pyramids were being built, there were still woolly mammoths.

The last use of the guillotine was in France the same year Star Wars came out.

Oxford University was over 300 years old when the Aztec Empire was founded.

Related: true facts that sound made up, timeline twins, and the Great Span.

Ahogy a fenti néhány példa is mutatja, a Fedex, UPS és a DHL előszeretettel szívatják egymást különféle reklámokkal már jó ideje, oda-vissza alázva a másikat vagy másik kettőt. Ennek  mondhatni már komoly hagyománya van. Ezúttal a DHL-en volt a sor, hogy visszavágjon a másik kettőnek, és ehhez egy nem mindennapi trükköt eszeltek ki. Elkészítettek néhány szép nagy küldeményt, amelyeknek az az oldalára a "DHL gyorsabb" feliratot nyomtatták, majd feladták a két versenytáruknál. Persze azok rögtön kiszúrták volna, hacsak nem álcázzák ügyesen a feliratokat. A videóból kiderül, hogy verték át a Fedex és a UPS szállítóit, akik  tudtukon kívül saját maguk váltak a DHL reklámüzenetének hordozójává. Szerintetek a DHL a legjobb arc vagy a legnagyobb troll lett ezzel a húzással?

Hozzávalók: 300.000 db számítógép-vezérelt tükör, nem kicsik, egyenként 6m2-es (2x3m) táblák. A nap járásával összehangolva, precízen programozva irányítsuk segítségükkel a napfényt a végeláthatatlan 13 négyzetkilométeres tükörmező közepén magasodó 140 méteres tornyokra, ahol az energia hatására a víz gőzzé válva felpörgeti a hatalmas turbinákat. Ennyi és kész is a világ legnagyobb naperőműve, az Ivanpah Solar Electric Generating System.

A rettenet erőmű Kaliforniában található. Teljes kapacitáson hajtva a három torony összesen 392 megawatt energiát állít elő, ami elég 140.000 amerikai otthon (akik azért nem spórolnak a fogyasztással) környezetkímélő villamosenergia-ellátására. Az erőmű éves szinten 400.000 tonnával csökkenti a széndioxid-kibocsátást, ami egyenlő azzal, mintha 72.000 autó 1 évig nem állna ki a garázsból.

Like the design of functional objects such as chairs or tables, it would seem new ideas for the humble door would be completely exhausted, and then along comes Austrian artist Klemens Torggler. This 4-panel entryway called the Evolution Door opens and closes in a surprisingly elegant way at the slightest touch, folding in on itself like pieces of paper. Torggler calls this system a “flip panel door” (Drehplattentür), and it’s almost more of a kinetic sculpture than functional door, but I would be happy to have one in every room of my house. And for those of you who envision a crushed finger or hands, he’s already solved that problem.

Currently the door is meant as a prototype, an extension of his artistic practice where Vienna-based Torggler has been creating similar kinetic doors for many years, several of which are available through Artelier Contemporary. (via hajohinta, nsfw)

veeoneeye:

cats r so ridiculous